A kezdetek

Fiatal házaspárként ketten hoztuk létre a mancsboxokat. Mindketten vidékről származunk, én egy kis faluból, férjem egy tanyán nőtt fel. Az állatok mindkettőnk számára fontosak, akik egész gyermekkorunkban körülvettek minket, a bársonytalpúak pedig különösen nekem fontosak. Faluhelyen mindig volt egy-egy cica, aki hozzánk verődött. Anyukám rendszeresen etette a kóbor kis állatokat és így gyakran több cicánk is volt egyszerre, akik a garázsban, meleg helyen vészelhették át az éjszakát és a hűvösebb napokat, miközben a szabadságuk is megmaradt. Ráadásul autó forgalom és kóbor kutya veszély sem fenyegette őket, ők pedig hamar megtanulták melyik az az elzárt kert, amit kutya miatt kerülniük kell.

Az ötlet

Jelenleg Budapesten élünk, a lakás nem túl nagy, ezért mindössze egy cicával tudunk osztozni rajta, nagy bánatomra. Nekem fontosabb volt, hogy cicám biztonságban legyen, emiatt ő nem kijárós macska. Az ivartalanítás mellett is kiállunk, így a mi cicánk is ivartalan. Molly viszont nem szenved hiányt semmiben, számos játék, foglalkoztató, és több fekhely, macskabútor is helyet kapott a lakásban. Ám úgy vettük észre, ezek túlságosan nyitott helyek a számára, ráadásul a plüss nyáron nem tartozik a kedvence közé. És a takarítása sem egyszerű ezeknek a nagyobb bútoroknak, a porszívózás sokszor nem segít. Mára kissé el is színeződtek. Innen jött az ötlet, hogy kellene egy olyan bútor ami olcsó, könnyen összeállítható, utólag is bármikor bővíthető, ezért teljesen egyedileg lehet összeszerelni a cicus igényeinek megfelelően és természetesen a cirmosak is szeretik.

Mancsboxok

De mi az, amit minden macska imád, és sosem un meg? A kartondoboz. Sokszor látunk mókás képeket, hogy hiába a több ezer forintos bútor, a macska a kartont választja, amiben érkezett a termék. Ez adta az alapötletet számunkra. Készítettünk egy olyan dobozt, amely nemcsak kényelmes és remek búvóhely a macskák számára, hanem egyben játszóhely is lehet. Emellett a lakásunkat/házunkat is díszíti. A natúr, karton megjelenés már egyfajta eleganciát, letisztultságot kölcsönöz a terméknek, de a több méretben gyártott mancs matricákkal – amiket adunk a termékcsomagok mellé – teljesen egyedivé tehetjük cicánk kedvenc búvó- és játszóhelyét. További matricákkal még egyedibbé varázsolhatóak a cicavárak.